2018. április 2., hétfő

Kicsi Lány öröksége tündérire szabva

Kaptam egy igazán szívhez szóló felkérést az egyik barátnőmtől, akinek az édesanyja ideje korán távozott közülünk. Az anyai házból megmentett egy kis könyves szekrényt, hogy az Ő lányának legyen valami tárgyi emléke a Mamáról, hiszen még alig volt 1 éves, mikor elvesztette. A kérés annyi volt, hogy fessem le valami tündéri rózsaszínre a bútort, amit a Kislány szobájába betehet. Hát lehet ilyen kérésre nemet mondani? :)

A polcos szekrény elég masszív darab, ami nem meglepő, hiszen régi. Az anyaga rétegelt fa, a felülete lakkozott.

A választott szín pedig a Lignocolor Romantik Rosa lett.




Itt is, mint minden régi darabnál az alapos tisztítással, zsírtalanítással kezdtem. Hiába a rendszeres takarítás, a fa felületbe az idők során elég rendesen beszívódik a por és a különböző fa ápoló szerek. Háromszor is átpucoltam, mire tiszta lett.

A kiindulási helyzet:



Csiszolásra nem volt szükség, mivel a felület sima volt. Alapozót szintén nem használtam, de mivel világos színnel dolgoztam, jobban jártam volna, ha fehér alapozóval átmegyek rajta, mert legalább 2 réteg festéket spóroltam volna meg. Mindig tanul az ember valamit :) 

A foltokat ugyan csiszolással el lehetett volna tüntetni, de én bíztam a festék jó fedőképességében.

Az első réteg festék utáni állapot még elkeserítő volt számomra:





Alapozás hiányában a vége az lett, hogy 4 réteg festék és egy réteg wax került fel rá, így már elértem a teljes takarást és fedést. A végeredmény pedig egy cuki, tündéri rózsaszín polcos szekrény lett, ami hamarosan Sárika szobáját ékesíti majd. 








Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.



2018. február 24., szombat

Unalmas bükk szekrényből trendi bútordarab

Volt idő, amikor a csapból is a bükk felület folyt, de mára már nem tartozik a divatos darabok közé. Nekem is van egy ilyen kis szekrényem, ami eredetileg pelenkázó asztal, csak szétszedhető. Még Keresztlányomé volt, aki már 14 éves, szóval nem mai bútordarab...mármint a komód :)




Lignocolor-ral eddig csak csempét festettem, de már nagyon vártam, hogy máson is kipróbáljam. Laminált felület révén nem volt szükségem alapozóra (blokkolóra), így az alapos tisztítást követően, már ment is rá a festék. Szivacs hengerrel hordtam fel, ami szinte tökéletes homogén felületet biztosít. Két rétegben festettem  le, majd egy ronggyal vittem fel rá a wax-ot, ami a végső felületet adja.

Előtte:

A választott szín: Lignocolor Spanisch Grau


Végső felületkezelés: Lignocolor bútorwax, színtelen


A felület a festéknek és hengernek köszönhetően nagyon egységes lett:


A végeredmény pedig egy kellemes színű, és valóban trendi kis szekrény lett, amit most már nem takargatok annyira :)






Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.


2018. február 15., csütörtök

Hogyan tároljunk praktikusan?

...Nagyon egyszerű a válasz: dobozokban. Persze ez még kevés lenne hozzá, de a rendszerezés egyik elengedhetetlen kelléke.

A kislányom szekrényében eluralkodott a káosz, így nálam pont aktuális volt egy kis rendrakás.


Amióta meghallgattam egy online tárolástan tanfolyamot, azóta bátrabban állok neki a szelektálásnak. Ez az egyik feltétele annak, hogy ne folyjanak ki a szekrényből a cuccok. Volt vagy 20 pár harisnyánk, ami még nem is lenne sok, ha minden nap azt adnám rá, de én a leggingset részesítem előnyben, így csak ritkán kerül elő a talpas ruhadarab. Enyhén szólva is túlzás a 20 pár belőle. Úgyhogy uccu neki, kiselejteztem. Van hely, ahol nagyobb szükség lesz rájuk. :)

Sapkából is volt egy tucat. Persze ezek nem az én vásárlásaimnak volt köszönhető, javarészt kaptuk.


Beszereztem pár kis karton/textil tárolódobozt is, amik a célnak megfelelnek. Ezek mutatós kis darabok, de mivel nem túl erősek, így csak ruha tárolásra használnám őket. Rózsaszín is, meg szívecskés is, szóval a kislány szekrénybe tökéletes lesz :)
A méretük miatt az egyik polcot ugyan feljebb kellett tennem, de hát azért van ott az a sok lyuk, hogy bátran variálhassuk.

Sokszor álmodozunk gyönyörű gardróbokról, hogy de jó is lenne olyan, de azok is csak azért mutatnak szépen, mert alig van bennük pár ruha, és persze minden patentül áll benne. Hát az enyém azért üres nem lett, de sokkal rendezettebb a belseje. 

Ilyen volt:
Ilyen lett:

Ne felejtsétek: A dobozok a barátaink :) . A természetes anyagokból készültek pedig még jól is mutatnak. 

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.